Tőzsér Dániel is meghatározó sportélményeket szerzett óvodásként

A 31-szeres válogatott labdarúgó Tőzsér Dániel számára is meghatározó volt, amikor gyerekként megismerkedett a sporttal. A futballista már óvodás korában is jóban volt a labdával, nem véletlen, hogy még az első edzésére is élénken emlékszik. 

Mindig is focizni szerettem volna, bár anyukám szerette volna, ha más sportágakat is kipróbálok. A labdarúgással kapcsolatban azonban már óvodás koromban olyan élmény ért, amit sohasem felejtek el, mert olyan meghatározó emlék. Egy olyan történetről van szó, amely örökre bennem marad és nagy lendületet adott nekem. Öt évesen Szarvason mentem edzésre. Akkor ott a nagyobbak közé kellett beszállnom. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a nálam két évvel idősebbek cikiztek, csúfoltak. Aztán ez egycsapásra elmúlt, amikor az első edzésen rúgtam két gólt. Ezzel sikerült kivívnom a nagyobbak tiszteletét is és örökre összekötöttem az életem a labdarúgással. Néhány év múlva már a Debreceni SI-ben, majd az ottani olasz focisuliban szerepeltem és később bemutatkozhattam az NB I-ben, a válogatottban és légióssá váltam. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek már az óvodában is megismerkedjenek a sport adta lehetőségekkel és ezt minél jobb körülmények között tehessék meg. Ezért szurkolok az Ovi Foci Alapítványnak a szavazáson is!

Már 140 óvodában sikeres működik Ovi-Sport program!

Egy gyors szavazással most mindenki segíthettek az ovisoknak. 

Az Ovi-Sport program is részt vesz a SozialMarie pályázaton, amelyen hat országból induló projekteket díjaznak majd. Ha a közönségszavazáson nyernek, akkor egy 3 perces kampányvideót készítenek majd róluk, amivel még többen megismerhetik az Ovi-Sport programot, akár külföldön is. 

A szavazás módja: A weboldalon kattintsatok az „Erre szavazok” gombra, és adjátok meg e-mail címeteket. Ezután a megadott címre visszaigazoló e-mail fog érkezni, amelyre kattintva megerősíthetik a szavazatot a megadott kóddal. Figyeljetek, mert a visszaigazoló e-mail a spam mappába kerülhet, de anélkül érvénytelen a szavazat!

Szavazni itt lehet!

http://manosport.blogstar.hu/./pages/manosport/contents/blog/25130/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?